Az erdő 10.fejezet.

Azok az árnyak nem vámpírok voltak hanem vérfarkasok.
Azt hittük ők is bántani akarnak, de nem. Ők mentettek meg minket a vámpíroktól.Mi csak néztünk vajon mért mentettek meg minket a vámpíroktól. Talán azért mert ők akarják maguknak Gyémántot? Nagy harc volt a vámpírok és a farkasok között több farkas miattunk pusztult el nem értettem semmit. Nagyon zavart az , hogy nem tudtam mért mentenek meg.
-Menjünk tovább!Mondta a hercegnő.
-Oké!
Éppen mentünk volna tovább te a vezér farkas elénk jött amilyen gyorsan tudott.
-Kérlek nem menjetek még el!-Mondta rekedt hangon a vezér farkas.
-De mért?-Kérdeztem tőle.
De ő nem válaszolt rá.
-Maradjunk itt.-Mondta a hercegnő.
-Rendben.
Nem értettem mért kell itt maradni. De nem bántam maradjunk gondoltam magamban. Hátha nem lesz baj.Reménykedtem, még a farkasok és a vámpírok verekedtek. Miután a farkasok legyőzték a vámpírokat.Az életben maradt vámpírok vissza vonultak. Elmenekültek.Azt hittük csak idáig kellett maradni, de nem. A farkasok továbbra sem engedtek el minket.
-Mért nem mehetünk el?-Kérdeztem tőlünk.
De a farkasok megint csak nem válaszoltak erre.
-Gyertek velünk!-Mondta a farkas vezér.
Mi egy szó nélkül mentünk velük.Bevallom őszintén nagyon féltem. Mért nem engednek el? Már megszólalni nem mertünk a félelemtől.Egyre jobban sötétedett, és egyre jobban félelmetesebb lett az erdő.
-Mért mentettetek meg minket?-Kérdeztem a vezér farkast.
-Mert a vámpírok nagy ellenségeink. A tündérek viszont nem.
-És nektek ugye nem fáj a fogatok a hercegnőm egyszarvújára?
-Nem! Azt tiltja a törvény?
-A törvény?
-Mert ha egy farkas is bele harap egy unikornisba akkor örökkön örökké bánni fogja.
-De mért?
-Mert mert ha egy farkas unikornis vért ízlel a családja és a környezetében élők egészsége és vidám élete elmúlik mindörökre.
-De mitől?
-Egyszer mikor még én sem voltam még az én dédnagyapámnak a nagyapjának az idejében történt minden.Még a dédnagyapámnak a nagyapja is kölyök volt.Mikor Egyszer egy unikornis tévedt az erdőnkbe.Az ő apja megpróbálta levadászni azt az unikornist de az unikornis a szarvát az apjába döfte.Tehát az apja legjobb barátja próbálkozott de ő már nem egyedül, egy csapatnyi farkassal támadt az unikornisra. Sikerült legyőzniük.És mint mindig a férfiak esznek legelőször.Mikor a dédnagyapámnak a nagyapjának az apjának a legjobb barátja beleharapott majd lenyelte az első falatot egyszer csak az összes felnőtt farkas egyre és egyre rosszabbul lett. Csak a kölykök maradtak teljesen egészségesek de ők sem maradtak ki a büntetésből. Hisz a vidám életük elég korán elmúlt. Az ők büntetése a vidámság elvesztése volt. Onnantól kezdve az egész életük megváltozott.Ráadásul a felnőttek egyre rosszabbul voltak míg szép sorjában el nem pusztultak. A kölyköknek maguknak kellett ételt és búvó helyet keresni. Nem volt az aki felnevelje őket.És azóta nem vadászunk unikornisokra. Mert még egyszer ekkora hibába nem eshetünk mert a farkasok becsülete menne kárba, mert ha mi megint unikornist ennénk akkor a mi kölykeink is védtelenek lennének. És ennek nem szabad bekövetkeznie.Mert ha védtelenek lesznek a kölykök akkor bármi történhet velük. Első sorban a vámpírok végeznének velük. És akkor a farkasok becsülete és élete elveszne.- Mondta a farkasok vezére szomorkásan.
-Oh.-Sóhajtottunk nagyokat.
-Vigyázzatok az éjszakával!
-Mért?
-Mert koboldok mászkálnak a környéken.
-Koboldok?Miféle koboldok?
-Picik, és zöldek. Ja és kerekek.
-És bántanak minket?
-Hát nem szeretik a betolakodókat.
Csak néztünk nagyokat mikor elment a vezér farkas.
-Hé!
-Igen?
-Szabad tudnom mi a neved?
-A nevem Karion.
-Szép név!
-Kösz, és a te neved?
-Gracy.
-És a maga neve hercegnőm?
-Tiana.
-Mind kettőtök neve is szép.
-Köszi!-Mondtam.
-Köszönöm!-Mondta Tiana hercegnő.

Az egyszarvú 9. Fejezet

Még mi futottunk nagy erővel, előttünk egy rikító nagy fény jelent meg .Miután elmúlt az a fény egy egyszarvú állt ott.Nem hittem a szememnek, hisz olyan szép volt az a ló.Mikor megtudtam hogy az az unikornis a hercegnőé én csak néztem tátott szájjal.
-Tényleg a tiéd ez a gyönyörű állat?
-Igen!Végette vittek el a vámpírok.
-Végette?
-Mit tett?
-Ő semmit, de a vámpírok maguknak akarják a lovamat.És azért fogtak el mert nem adtam oda és nem mondtam meg, hogy hol van.
-Értem..De tényleg gyönyörű ez az állat.
-Ezért kell a vámpíroknak.
Még mi ezeket beszéltünk felültünk a hátára és szél sebességgel vágtattunk.
-Annyit még nem mondtam, hogy Gyémánt hisz ez a neve csak akkor jelenik meg mikor szükség van rá.Mert nem a mi istállónkban van. Csak akkor jelenik meg mikor hívom vagy szükség van rá.És Gyémánt tud teleportálni, és megérzi, hogy mikor van a gazdájának szüksége rá.-Mondta a hercegnő.
-Hisz ez csodálatos!
Miközben mi vágtattunk a vámpírok még mindig nem adták fel.Mentünk hegyen, völgyön, árkon, bokron keresztül. De ők továbbra sem adták fel.
-Mért nem teleportálunk el?Kérdeztem a hercegnőt.
-Mert Gyémánt csak magát tudja el teleportálni.Az embereket nem.
-Kár!
-Vigyázz, egy ág!
-Oh! köszi hogy szóltál!
-Inkább most figyeljünk oda, nehogy lelökje valamelyikünket egy ág Gyémántról.
-Rendben.
Csak vágtattunk tovább de a vámpírok mint ha egyre közelebb lettek volna. Egyre jobban féltem.Féltem attól mi van ha utol érnek és vissza visznek minket arra a szörnyű helyre. Ráadásul egyszerre több minden kavargott a fejemben. Teljesen össze voltam zavarodva és egyre jobban féltem és feszültem. Ilyen érzésem még életemben nem volt. Aggódtam. Hátra néztem és a vámpírok csak egyre és egyre közelebb kerültek hozzánk.
-Hercegnő gyorsabban kell mennünk!Közelednek!
-Jaj ne!
Mindketten egyre és egyre jobban féltünk. De a vámpírok még mindig nem tágítottak.Gyémánt vágtatott úgy ahogy csak bírt.
-Istenem, kérlek segíts!-Próbáltam imádkozni még menekültünk.
Isten segített is egy keveset. A vámpírok jóval hátrébb lettek hirtelen mind voltak.A vámpírok csak néztek, hogy hogyan gyorsultunk be ennyire. Észre sem vették, hogy ők lassultak.Egy kicsit már megnyugodtam mikor láttam hogy sötét árnyak szaladnak mellettünk.Azt hittem hirtelen, hogy a vámpírok azok. Hátra néztem és a vámpírok mögöttünk voltak. Rettenetesen megijedtünk. Ha nem a vámpírok, akkor kik?

A szökés 8. fejezet

Miközben azon agyaltuk a fejünket, hogy hogyan szökjünk meg a vámpír őrök jöttek le a cellákhoz.Ételt hoztak a raboknak.:

-Nesze! Egyél!
Még felénk közeledtek mi csak azon tudtuk törni a fejünket vajon hogyan lehetne innen megszökni.

-Vajon szöktek már meg innen egyáltalán?-Gondoltam magamban.

És közben egyre és egyre közelebb jöttek hozzánk.Még mire ideértek.:
-Nesze! Egyél!
És közben betolták az étel a cella alján.Szerintem az étel nem is volt étel. Már csak azért, mert teljesen úgy nézett ki mint valami moslék a disznóknak.Egyszerűen undorító volt.:

-Fúj! Én ezt nem eszem meg!Kiáltottam oda az őröknek.

-Akkor éhes maradsz!De jobban teszed ha a te idődre felhizlalod magad!
-Az én időmre?Miféle időmre?
-Majd meglátod!
Miután ezt kimondta tovább is mentek az őrök.
-Ahj, muszáj valahogy kijutni innen!-Mondtam a hercegnőnek.
-Akkor törjük a fejünket!
Még azon gondolkodtunk ismét, hogy hogyan szökünk meg, hirtelen rosszul lettem.És láttam is valamit.Úgy éreztem hogy valaki segíteni akar.Becsuktam a szemem és az orrol előtt termett a megoldás, hogy hogyan lehetne megszökni erről a szörnyű helyről.Igaz úgy láttam, hogy egy kicsit necces lesz a dolog, de bíztam a megérzésemben.Tehát megosztottam a tervet a hercegnővel mert ebben a tervben neki is van szerepe nem is kevés.
-Hercegnő! azt hiszem tudom, hogy hogyan kéne megszöknünk innen.
-És hogyan?
-Első sorban az egyikőnknek el kell csábítani a a kulcsos őrt.Még az egyikünk ezt csinálja a másikunk meg tetteti, hogy rosszul lesz az én cellám és a te cellád rácsánál. Még az őr bemegy ehhez a személyhez, a másik ellopja a kulcsokat amint jelez neki ez a személy, hogy kimenekült a cellából a betegnek tettetett gyorsan felpattan és kiszalad a cellájából majd rá csukja az őrre a cellaajtót. Majd aki elsőnek kimenekült az bezárja az őrt a másik cellájába.Majd gyorsan elrohanunk.
-És hogy ha elkezd kiabálni?-Kérdezte a hercegnő.
-Igaz! Akkor aki elsőnek kiszabadul akkor hátulról leüti az őrt. És utána futás!
-Rendeben! És ezt mikor csináljuk meg?
-Ma éjszaka.
-Remélem, hogy sikerülni fog majd!
-Sikerülnie kell!És sikerülni is fog!
-De azt meg kéne beszélnünk, hogy ki melyiket csinálja.
-Te melyiket szeretnéd?
-Hát a csábítás nem nagyon illik egy hercegnőhöz.
-Akkor majd én megcsinálom, de el ne felejts rosszul lenni!-Mondtam a hercegnőnek viccelődve.
Még mi terveltük a szökésünket eljött az este és elkezdtük bevetni a tervünket.
-Hé! Szeretnél valamit látni?-Kérdeztem az őrtől.
-Ugyan mit akarsz megmutatni?
-Hát ha ide jössz akkor megmutatom.
-Na jó! De ha nekem nem tetszik akkor lesz nemulass!
És ide jött az őr.
-De mielőtt megmutatnám azt a valamit megszeretném kérdezni, hogy nős vagy-e ?
-Mert ha nem akkor mi van?
-Akkor örülnék neki, mert rettentően megtetszettél nekem és nem tudnám nélküled elképzelni ezt a csodás napot.
Még ezeket mondtam a hercegnőnek eljött az ideje, hogy tetesse a rosszul létet.Az őr gyorsan oda rohant a hercegnőhöz és megnézte hogy mi a baj.Még ő ellenőrizte a hercegnőt és lassan precízen elloptam a kulcsokat.Nagy nehezen kinyitottam a cellám ajtaját és hátulról leütöttem az őrt. a hercegnő és én elrohantunk.Miután a pince ajtajához értünk a vámpír őrök mentek el az ajtónk előtt mi gyorsan elbújtunk az ajtó mögé.Miután elmentek gyorsan elrohantunk.Nagy nehezen kitaláltunk az udvarra.Ott menekültünk el ahol én bejöttem.De sajnálatos módon az egyik gyerek vámpír észre vette, hogy megszöktünk.És szolt a kinti vámpírőröknek, hogy szöknek a rabok. A vámpírok nagy erejükkel és gyorsaságukkal jöttek utánunk.Én és a hercegnő minden erőnket bele vetve futottunk.

Díjaim:

Vámpírok 7.fejzet

7.fejezet















Miután bement az összes vámpír, én szép lassan mentem utánuk.Elég sokan voltak,de szerencsére nem vettek észre.Én még a kapunál megálltam.Szerencsére ismertem azt a növény amely erőt ad ahhoz, hogy legyőzzem a vámpírokat.Kicsit keserű volt az íze, de muszáj volt megennem.Miután meg ettem,
annyira erősnek éreztem magam, hogy muszáj volt ki próbálnom.Bele ütöttem egy fába, és az egyből ketté tőrt.
-Pompás!Gondoltam magamban.
Be mentem a vámpírok birodalmába.
Most még több vámpír volt mint az előtt.
Ezért észre vettek engem.Egyből megtámadtak, és én vissza akartam fordulni.De nem tettem.Mert az vezérelt, hogy ne!Tehát kipróbáltam rajtuk az erőm.Ütöttem őket ahogy csak bírtam.Na erőben voltak.Tudtam, hogy a vámpírok nem bírják a fényt.Tehát kicsi előnyt szerezhetek ha keresek valahonnan fényt.De az volt a probléma, hogy sötét volt és a vámpírok csak egyre többen voltak.Eltelt egy kis idő mire legyőztem őket nagy nehezen.Volt rajtam pár seb de mennem kellett tovább és tovább.Mikor oda értem a kastélyhoz, egyszerűen nem találtam a bejáratot.Felnéztem, és láttam egy ablakot nyitva nevettem.Felmásztam nagy nehezen.Amint bemásztam az ablakon a konyhában találtam magam.
-Na most hogyan tovább?Kérdeztem magamtól halkan.
Kimentem a konyhából mentem össze vissza,bementem minden szobába, csak abba nem amelyik be kellett volna.De végül abba a szobába is eljutottam.Mikor szép lassan kinyitottam az ajtót hangokat hallottam.
-Rendben,3-ra benyitok!Mondtam magamnak.
1,2,3!És hirtelen kinyitottam az ajtót.A szobában lévő vámpírok csak néztek, hogy ez mit csinál. És meg kérdezték.:
-Mit akarsz te itt?
-Ááá, semmit csak a hercegnőt.
-Haha azt te nem kapod.
-Fogadjunk?
És megtámadtam őket.Ezek a vámpírok jóval erősebbek voltak mint a kintiek.De nem baj mert tudtam,hogy sikerülni fog őket legyőzni.És nem adtam fel.Már vagy 2 órája küszködök a vámpírokkal, de ők még mindig bírják.Sajálatos módon legyőztek.Egy sötét pincébe vittek, ami természetesen tele volt cellákkal.Az egyik cellában volt a keresett hercegnő.Hevesen elkezdett verni a szívem mikor megláttam. Az ő cellája mellé kerültem.Miután kimentek a vámpírok oda mentem a cella szélére és megszólítottam a hercegnőt.:
-Hé!Hé!
A lány csak rám nézett szomorúan és vissza nézett.
-Hé! Gracy vagyok.
A hercegnő hirtelen vissza nézett és odament Gracyhoz és így szólt.:
-Tényleg te vagy Gracy?
Én csak bólintottam, kicsit szomorkásan.
-Óh Gracy! Ha tudnád milyen sok időt vártam rád!És most végre itt vagy!
-Te tudod h ki vagyok?
-Igen.
-De honnan ismersz?
-Ez egy kicsit hosszú történet.De elmondom.Régen történt mikor még te pár napos csecsemő voltál.Én ismertem a szüleidet.És mikor nálatok voltam akkor megtámadtak minket a házatokban.Az édes anyád az mondta hogy vigyelek magammal a Varázslények földjére.Magammal vittelek, és mondtam a testőreimnek hogy gyrosan csináljanak neked egy szobát.Mikor bele raktalak a kiságyadba, éreztem, hogy nem utoljára leszel itt.Így ismertelek meg téged.
-Tényleg?És mitörtént a szüleimmel mikor elvittél magaddal?
-Majd elmesélem.De most azon törjük a fejünket ,hogy hogyan szökünk meg.
-Rendben!Ez jó ötlet!

Az álom 6. fejezet

6.fejezet

Még aludtam elég furcsa dolgokat álmodtam.
Arról álmodtam, hogy az erdőben vagyok, és futok.
De nem tudtam mért futottam.Egyszerűen nem tudtam megállni.Mikor hátra néztem akkor azt a fehér ruhás nőt láttam.Akkor még jobban elkezdtem futni.Rémült voltam. Én futottam és futottam de ő megint csak egyre és egyre közelebb volt.Mikor újra hátra néztem az a nő eltűnt.Mikor vissza fordultam, hogy futok tovább ő előttem volt kb 20 méterre.Nagyon beparáztam.Akkor vissza fordultam és futottam tovább.De elkezdtem futni akkor egy fa mögül sétált elém.akkor balra kezdtem el futni.De ő ismét elém vágott.akkor hátra fordultam és el futottam. Nem tudtam, hogy hogy csinálja de valahogy megint elém került.Bár merre futottam ő mindig előttem termett.Hirtelen elkezdett esni az eső. Én sikítottam.De az a nő még mindig felém jött.De most négy kéz láb.
-Jesszusom!Gondoltam magamban.
Akkor lefeküdtem a földre és imádkoztam Istenhez.:
-Istenem!Istenem!Kérem segítsen rajtam!Vegye le rólam ezt az átkot!
Mikor egyszer csak a tenger parton találtam magam.Akkor valami fekete ruhás közeledett felém.elkezdtem futni.De ő is elém termett.Nem értettem mi folyik itt.Ismét imádkoztam.:
-Kérem!Istenem!Segítsen!
Most meg egy temetőben találtam magam.De még az is rossz volt, hogy közben besötétedett.
-Jaj ne!Mikor lesz ennek már vége?Mondtam rémülten.
Amikor egyszer csak minden felől szellemek jöttek felém.Nem tudtam mitévő legyek.
Mondtam magamban.:
-Ez csak álom!Nem valóság!
De a szellemek még mindig közeledtek.Így hát ismét istenhez fordultam.:
-Istenem!Kérem!Segítsen!
Amikor egyszer csak egy réten találtam magam és ott volt az édesanyám.Kiabáltam neki.:
-Anya!
Közben futottam felé.
-Anya!Kiabáltam neki még egyszer de ő csak ott állt.
Futottam felé.
Anya!
Mikor következőre kiabáltam volna neki ő megszólalt.:
-Kicsikém!
-Anya! Kiabáltam neki!
-Kicsikém!Kicsi kincsem!Mondta nekem miközben kitárta a karjait.
Mire oda értem ő megölelt és én vissza öleltem.Végig puszilta az arcom.De én csak sírtam.Annyira meg örültem neki.
-Kicsim!
-Igen?
-Most fel kell ébredned!
-De én nem akarok!
-De muszáj!
-Mért?
-Mert ha nem ébredsz fel akkor észre vesznek téged!Ébredj fel!
Mikor ki mondta az utolsó mondatát ő eltűnt közben nekem meg muszáj volt fel kelnem.Tehát felkeltem és elbújtam egy bokor mögé.Akik közeledtek azok vámpírok voltak.És így szólt a egyik.:
-Hmmm, friss vért érzek!
-Hagyd most!Most mennünk kell! Szólt a másik.
-Hmmm, Jól van, rendben, mehetünk.
Így aztán elmentek.Én meg követtem őket.Még mentem mentem láttam különböző növényeket,állatokat.Nagyon aranyosak voltak, de én még, se ilyen növényeket, se ilyen állatokat nem láttam életemben.Mikor már messziről lehetett látni a vámpírok birodalmát akkor meg kell hogy mondjam kicsit beparáztam.Mikor oda értem a birodalmukhoz elbújtam a legelső bokor mögé.Ne, hogy észre vegyenek. Mert ha észre vesznek biztos, hogy végem lenne.

Boszorkányok 5.fejezet

5.Fejezet

1. 

Mikor oda értem a kapuhoz lábam alatt füst volt.Amikor beértem az udvarra minden olyan sötét volt.
Mindent olyan sötétnek éreztem.Még a saját lélegzetemet is.Egyszerűen el szállt belőlem a fény.Nem tudtam mi ez. Azért, hogy ne legyek feltűnő beöltöztem boszorkánynak.Azért mindegyik boszorkány megnézett engem,gondolom érezték, hogy velem nincs valami rendben.
Biztos érezték a félelmem.Hihetetlen!Mindegyik boszorka különböző, de valahogy még is egyformák.Ez hogy lehet?Miközben mentem tovább egyszer csak megláttam azt a boszorkányt aki kell nekem.Vagyis csak a nyaklánca kell.Gyönyörű hosszú fürtjei voltak.De a tekintete...olyan bosszú szomjas volt mintha valaki megbántotta volna. Szép lassan mentem tovább,és próbáltam eltakarni az érzelmeimet.Egy ideig bevált. de mikor az egyik ajtón be akartam menni, és mikor kinyitottam az ajtót pont akkor jött ki egy denevér.A szív bajt hozta rám, annyira megijedtem.
Lassan nyugtattam magam.És mentem tovább...Mikor bementem a kastélyba nagyon néztek engem a boszorkányok.Láttam rajtuk, hogy látják a félelmem.Mikor senki sem figyelt én elbújtam az egyik szekrénybe.Mikor már besötétedett kijöttem és megkerestem a legszebb boszorkány szobáját.Egy kis idő után már meg is találtam.De mikor résnyire kinyitottam az ajtót akkor láttam hogy a boszi még ébren van.Mikor elment a gardróbjába, én belopóztam és gyorsan az ágya alá bújtam.Mikor már elaludt, kijöttem az ágya alól, és megnéztem nincs e véletlen a nyakában.De szerencsémre nem volt ott.Így hát meg kellet keresnem.Első sorban megnéztem a gardróbjába.De nem volt ott.Pedig mindenütt megnéztem.Megnéztem az éjjeli szekrényében.És ott volt.Szép lassan kivettem a fiókból és zsebre tettem.Kimentem a szobájából,a kastélyból,és az udvarról.
Miután megszereztem a nyakláncot ki futottam a boszorkányok tanyájáról.És oda mentem Lionel-hez.
-Na végre Gracy!Azt hittem már sosem jössz!
-Nyugi már!Itt vagyok, és mehetünk.
-Fú ha , oké!De most húzzuk el a csíkot!
-Szerintem is.
Az vissza vezető úton kicsit el gonolkoztam azon, hogy mit fog majd szólni a boszi.
Mikor vissza értünk a városban Aqua keresett engem.
-Gracy!Itt az idő, hogy teljesítsd azt amiért jöttél.
-És mi lenne az?
-Meg kell mentened a királynő leányát a vámpírok karmai közül!
-És merre kezdjem?
-A vámpírok birodalma Délre van.Arra kell menned.És ha vissza értél akkor majd el űzzük a szellemet ami kísért téged!
-Rendben.
-Most menj!Sok utat kell még megtenned!
Mikor elindultam kicsit fáradt voltam már, de mentem tovább és tovább. Nem adtam fel mert ha vissza érek örömmel fognak üdvözölni.Ez vezérelt engem.Mikor már mentem 2 mérföldet úgy döntöttem, hogy megállok pihenni.